Ezen sorozat keretében játékos szülőket hívok segítségül, hogy meséljenek nekünk a játszási szokásaikról, arról, hogyan alakítja a játék (és a mese) a gyermekeikkel való kapcsolatukat. Bízom benne, hogy a beszélgetés inspirációul szolgál majd arra, hogy lehet, sőt érdemes felnőttként is a játékok földjén kalandozni.
Évi: Szia Máté! Köszönöm, hogy vállaltad a felkérésem és mesélsz a családotok játszási szokásairól, a játékokon keresztüli kapcsolódási módjaitokról.
Én az Instagramról “ismerlek” (és ott látom, hogy játszol a gyermekeiddel, sőt tanítasz másokat is játszani, elsősorban társasjátékozni. Sőt a játék nemcsak a magánéleted, hanem a hivatásod részét is képezi, ugyanis társasjátékokat, kártyajátékokat tervezel. Na de vajon van olyan játék, amit nem szívesen játszol a gyermekeiddel? Van, amikor már túl sok a játékból?
Bízom benne, hogy más is örömmel olvassa majd a játékos szokásaitokat!
Mesélj egy picit magatokról!
Máté: Ha a halakat és a teknőst nem számolom, akkor négyen vagyunk itthon. Orsi, a feleségem, a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány vezetője, nagyon röviden vitakultúra fejlesztéssel foglalkoznak. Van két lányunk, egyikük nyolc múlt, a másik mindjárt egy. A korkülönbség szándékosan ekkora, mi az választottuk, hogy megéltük a hármas létet és amikor mindannyian azt éreztük, hogy van itt még hely, akkor bővült a család. Én 12 évig vezettem az Igazgyöngy Alapítvány Toldi Tanodáját, 2024 év végén pedig nyugdíjaztam magam, ami technikailag azt jelenti, hogy elmentem GYED-re, de nem csak én vagyok itthon, de tény, hogy többet és jobban tudok most segíteni. Persze a társasjáték-pedagógia, a társasjáték tervezés, szóval a vállalkozói lét nem állt meg, úgyhogy akad munka az apáskodás mellett is bőven.
Évi: Milyen elvek mentén alakítjátok a családotok játékokkal kapcsolatos szokásait?
Máté: Szerintem egy eléggé elhanyagolt szempont, hogy a szülői preferenciákat is jó figyelembe venni. Szóval nálunk sokáig le voltak osztva a szerepek, mondjuk én voltam a társasos szülő, a feleségem a kézműves, és egyikünk sem a szerepjátékos. Utóbbit a nagylányom viszonylag hamar elfogadta, hogy mi nem szeretjük, így kialakította a saját útjait. Manapság néha vágyom rá, hogy bevonjon, de ezt a lehetőséget persze már eljátszottam.
Nekünk mindig nagyon fontos volt, hogy az érdeklődésének, életkorának megfelelő játékokat játszhassák a gyerekeink. Nagyon nem vagyunk versenyistálló alkatok. Nyilván a társasos szubkultúrára látok rá leginkább, de tőlem mindig távol állt az, hogy minél hamarabb minél összetettebb játékokat játsszon a lányom és aztán ezzel büszkélkedhessek.
Amit talán még ide válaszolnék, hogy a társasjátékozás abszolút a rutin részévé vált. Például az esti rutinnak is van egy társasjátékozós része, ami nagyon sokat segít az alváshoz való megérkezésben, ami nálunk nem egy egyszerű terület.
Évi: Te hogy állsz a játékokhoz? Mit szeretsz játszani? Honnan inspirálódsz?
Máté: Bár én alapvetően a szabályjátékokat kedvelem, leginkább a társasozást vagy a sportjátékokat, szívesen hagyunk teret a szabad játéknak is.
Szeretek üldögélni a társasjátékos polcaink előtt és nézelődni, hogy ne csak rutinból vegyek le egy-egy játékot – bár a hétköznapi hajtásban ez is sokszor előfordul. Ha sikerül összehoznunk egy hosszabb társasos alkalmat, akkor gyakran csináljuk azt, hogy mindenki választ 2-3 játékot, hogy mindenki kedvence megjelenhessen és akkor szépen végigjátsszuk őket.
Játéktervezőként a társasok megjelenését nyilván követem, bár pénztárcával, hellyel és olykor elvekkel már nem bírom, nem akarom tartani a ritmust. Olyan játékokat keresek, amiket hárman tudunk játszani, de lassan el kell kezdenem megint figyelni a legkisebeknek szóló megjelenésekre is – bár meggyőződésem, hogy az itthon lévő társasjátékokkal életünk végéig ellennénk, de még nem jöttem le a fogyasztói társadalom drogjáról.
A nagylányom már elég tudatos játékválasztásban, igyekszünk ebben támogatni, követni, bár nyilván őt is elragadja a gyűjtőszenvedély, a fogyasztás, a birtoklás vágya. Sokáig nagyon zavart, hogy mennyi plüssállat van itthon, de aztán beláttam, hogy neki tényleg szüksége van ezekre, tényleg játszik velük, óriási világokat épít fel sok-sok szereplővel és nem mindig ugyanazokkal, még ha vannak is korszakok. Persze a trendek hatnak rá is elsősorban a sulin keresztül – internetet egyáltalán nem használ, nem is érdekli és mostanában a tévé sem különösebben, pedig nagy mesés -, de nálam például sokkal mértéktartóbb.
Évi: Mit játszanak legszívesebben a gyermekeid?
Máté: A nagylányom abszolút kedvence még nyolc évesen is a szerepjáték. Elképesztően hosszú időt bele tud feledkezni és kívülről figyelve is tényleg rendkívül összetett világokat épít. Sokszor a problémáit is a játékon keresztül dolgozza fel, nagyon érdekes és hasznos ezeket megfigyelni. Szerencsére úgy tűnik, hogy társasjátékozni is szeret, amihez nyilván hozzájárul a több száz társasjátékos doboz, ami születésétől körülveszi.
A kicsi 11 hónapos múlt, halad szépen az útján. Most talán arra a legbüszkébb, hogy a Montessori tornyot tudja pakolni. Persze ez is, ami a legjobban felidegesíti, ha éppen nem sikerül. És hát szanaszét pakolja az alsó két polcon lévő társasokat, szétszórva mindent. Szerencsére nem igazán zavar, úgyhogy könnyen hagyom, hogy kiteljesedjen ebben.
Évi: Hogy alakult ki nálatok a közös játék? Mit látsz, milyen irányban halad ez? Milyen hatással van ez a kapcsolataitokra?
Máté: Nálunk az olvasás és a játék talán a két legfontosabb tevékenység, amiben mindenki részt tud venni, de azért a kézműves is ott lohol a nyakukban, csak én vetem kissé vissza. Szóval a játék egy elég fontos nyelv számunkra. Közösen eléggé kockák vagyunk így a szabályjátékok, különösen a társasjáték nagyon sokat segít, hogy megfelelő keretet találjunk, amiben mindenki biztonságosan érzi magát. A nagylányom nem csak velünk társasozik, hanem a nagyszülőkkel is, így ez elég stabil pontnak látsztik.
Érdekes volt számomra, ahogy közelről megfigyelhettem azt, hogy a nagylányom leosztja a szerepeket. És nem csak a szülőkkel, a nagyszülőkkel is speciális játéknyelvet alakított ki. Például anyáméknál nem kell egyedül szerepjátékoznia, mert a nagyapja abszolút partner ebben.
Évi: Jellemző a gyermekeidre, hogy egyedül elfoglalják magukat? Milyen arányban van egymással az önálló játék, a gyerekek egymás közötti játéka és a szülőt is bevonó játéktevékenység?
Máté: Sok elemére válaszoltam már ennek a kérdéscsokornak. Én szeretem hagyni a gyerekeket játszani. Egykeként nőttem fel, sokat játszottam egyedül, komplett gombfocibajnokásokat vezényeltem le egymagam stb., így nem áll távol tőlem ez a tapasztalat. Szóval sokszor csak úgy jelen vagyok, mondjuk olvasok – igyekszem nem állandóan a telefont nyomkodni, de az is előfordul sajnos -, de mutatom, hogy bármikor behívható vagyok. Ez működött a naggyal és most működik a kicsivel is. Kipakolunk néhány játékot és hajrá, próbáljuk lekövetni az útvonalat, amit alvások és étkezések darabolnak.
A nyolcéves önállósága szembetűnő, elég jól tudja, hogy mit akar játszani, néha kell csak segíteni. Nála talán a legnagyobb gond, hogy túl sok játéka van, néha ebben el tud veszni. Mondanám, hogy ha valamit másképp csinálhatnék, akkor nem lenne ennyi játéka, de a játékai többségét nem tőlünk kapta, ez egy másik topik…
Mivel nem éltem együtt testvérrel fogalmam sem volt arról, hogy mi fog történni. Nem igazán indulhattam ki a hétvégi féltestvér tapasztalataimból. Én tényleg sokat voltam egyedül és tényleg szerettem – kifejezetten zajosnak és mozgalmasnak élem meg ezt a négyfős család dolgot, el is kell bújnom néha egy-egy könyvvel. Na, de a nagylányom elképesztő. Tényleg szívesen kapcsolódik, tényleg szívesen játszik a testvérével, ráadásul egyre többet, egyre könnyebben. Biztosan lesznek ebben megbicsaklások, de egyelőre minden várakozást felülmúlnak, pedig akadt várakozás bőven, ismertük a nagylány empátiáját, hogy mennyire szereti a kisebbeket stb., de ez így is csoda.
Évi: Milyen tanácsot adnál az élvezetes, kapcsolódást segítő játékhoz?
Máté: Figyeljünk oda a gyerekekre. Nekik még természetes nyelvük a játék, elképesztő izgi dolgok tudnak születni a szabad játékból, ha képesek vagyunk hagyni, esetleg csatlakozni hozzá. Nem érdemes túlszabályozni mindent.
De fontos az is, hogy mi jól érezzük magunkat. Én ezt főleg társasjátékozás kapcsán tanítom, de mindenre igaznak tűnik. Ha mi is motiváltan és szívesen vagyunk jelen, akkor az egy nagyon értékes együtt eltöltött idő lesz. Ha nem, akkor munkaszaga lesz, amit érez a gyerek is. Persze, nekünk ez a dolgunk, ezt várják el tőlünk (kik?), meg kell tennünk a gyerekek miatt… Szerintem meg nem attól leszünk jó szülők, ha azt a társasjátékot vesszük meg a gyereknek, amit akar, hanem ha azt, amivel mindenki szívesen játszik. Ez egy kicsit más szempont, de összességében ez az, ami valóban gyerekközpontú megközelítés, hiszen a minőségi időtöltést keressük vele.
Máté társasjátékairól magyarul a weboldalán tudtok tájékozódni: https://www.lencsemate.hu/ angolul pedig a https://playwise.education/ oldalán találtok általa írt hasznos tartalmakat, letölthető játékokat.