Miért tartottunk halloween bulit?
Röviden: a 9 évesem szerette volna.
Hosszabban: a 9 évesem szerette volna. Na de nem mindent kap meg, amit szeretne. Viszont számomra jelzésértékű a kérése. Mert tudom, hogy neki a kortárs kapcsolatok már fontosak, és tudom, hogy aktívan támogatnom kell ebben őt és kellenek a korosztályának a valós világban megszerzett élmények, hogy ezekre tudjak hivatkozni, ha fenyegetne a képernyő (még nincs okostelefonja és szeretnénk is ezt tartani 12-14 éves koráig). Ezért is hívunk át szinte minden héten egy hétköznap délután (16-19 óra között általában) egy kisbarátját. Szeretném, ha az otthonunk most, és a jövőben is, egy olyan hely lenne, ahova nyugodtan hívja a barátait, akik szívesen jönnek.
A kiskamaszkor
9 éves korban (kb. 3–4. osztály körül) a gyerekek már elindulnak a kiskamaszkor felé.
Ebben az időszakban: a kortársak véleménye, elfogadása egyre nagyobb súlyt kap, megjelenik az igény a „mi” érzésre, a csoporthoz tartozásra, a gyerekek saját szerepüket, helyüket kezdik keresni a közösségben.
Egy közös buli — különösen, ha a gyerek a szervezésében is részt vesz — tökéletes terep ennek a fejlődésnek: gyakorolja az együttműködést, megtapasztalja, hogyan hat másokra, és közben megéli, hogy valódi kapcsolatokban is tud boldogulni. Ilyenkor szülőként az a feladatunk, hogy teret adjunk ezeknek a kapcsolódásoknak, de biztonságos keretet is nyújtsunk hozzá.
Az előzmények, a készülődés
Ennek ellenére sem kapta “ingyen”. Hetek óta készültünk a bulira. Össze kellett gyűjtenie 20 pontot olyan tevékenységekkel, amiket korábban nem vagy csak nagyon ritkán vagy velem együtt csinált (pl. ruhák hajtogatása – 1 pont, sajátjai elrakása – 1 pont). Ezzel az önállóságát szerettem volna fejleszteni, a kitartását, hogy lássa, hogy meg kell dolgoznia a buliért. Az elvárások reálisak voltak, vagy tervezhetők vagy adhoc módon jöttek a feladatok. Pinteresten böngészhetett, mentett le étel-, dekoráció- és játék ötleteket a bulihoz. (Csak hétvégén, a legkisebb alvásidejében van képernyőidejük a gyerekeimnek.) Megterveztünk mindent. Írtunk bevásárlólistát, teendőket, programötleteket. A tervezés is nagyon fontos készség, amit meg kell tanítanunk a gyerekeknek.
Hogy miért? A gyerkőc ilyenkor döntéseket hoz, felelősséget vállal, időt és energiát oszt be, megtapasztalja, hogy egy nagyobb célhoz apró lépéseken át vezet az út. A tervezés nemcsak gyakorlati készség, hanem fejleszti a végrehajtó funkciókat: az előrelátást, az önkontrollt, a kitartást, a problémamegoldást. Ráadásul, ha mindezt belső motivációból végzi, az a legjobb tanulási helyzet számára.
Az értékrend
Az ünnep lényegében a szimbólumokban jelent meg: töklámpás, szellem, pók, macska, denevér. A játékok és dekor kapcsán nekem fontos a fenntarthatóság, egy zacskó lufit vettem, ami műanyag, a többi eszköz, tárgy már megvolt, újrafelhasznált anyag és/vagy papírból készült. Sokmindent tudunk tovább is használni, vagy más funkcióban. Mamától kértünk kölcsön tésztaszűrőt, mert az enyém nem volt jó a tervhez. A lányom napokig töltötte a dekoráció készítésével a szabadidejét. Próbálkozott, újratervezett, megcsinálta! Micsoda büszkeség ez számára is!
Kért valamit, dolgozott érte, megcsinálta — és büszke lehet magára. Ez a folyamat az önhatékonyság tanulásának egyik legjobb példája: célkitűzés, erőfeszítés, siker, önmegerősítés. Amikor a gyerek látja, hogy a munkája eredményt hozott, valódi önbizalom épül — nem külső dicséretből, hanem belső tapasztalatból.
Szülőként ilyenkor érdemes tükröt tartanunk neki: „Látod, ezt te csináltad!” „Ebbe időt, energiát tettél – és megérte.” Ezek a mondatok olyan pozitív megerősítések, amik hosszú távon is formálják az önértékelését.
Pont ilyen üzeneteket tartalmaz a Mag-aLap kártyacsomag is: egyszerű, mégis mély megerősítéseket, amelyek segítenek a gyereknek tudatosítani az erőfeszítéseit és sikereit.
Szinte minden készen állt a buli kezdetére. Igaz, egy vágyott süti és egy főfogás elmaradt, egyszerűen nem fért bele, de így utólag látva, nem is volt rá szükség. Készítettünk (ezeket is többnyire egyedül csinálta a 9 éves) háromféle sütit, sütött pizzát. Én ilyenkor tésztával és különböző tésztaszószokkal készülök, így a legtöbben találnak fogukravalót. De persze nem értek rá enni, na meg a rágcsa és az édesség sem volt kevés, de nekem most ez is belefért.
A buli
4 órát töltöttek itt, a buli kedvéért többnyire feketébe öltöző, kisminkelt, jelmezes gyerekek. (A lányom részéről 6-an voltak, az 5 éves fiam részéről 4-en.) A 9 játékötletből egyet valósítottunk meg, mert jól elvoltak. A tervekre a biztonság kedvéért volt szükség. Én elengedtem az irányítást, mert a szabad játék, a kötetlen együttlét többet ért. Amit nem terveztünk, de nem bánom, mert élvezték: szaladgáltak elemlámpákkal, elemes mécsesekkel a kisháznál, az udvarunk végén lévő szántóföldön, ráadásul a szántáson (😅, mindenki csupa sár lett, úgyhogy hogy a szülők ne haragudjanak és máskor is elengedjék őket cipőket is takarítottam), egy közeli vízelvezető csatornában szaladgáltak. És hogy élvezték! Sötét, ismeretlen terep a többségnek, kis bozót, kis sár, még nagyobb sötét. Leküzdeni a félelmeiket, együtt, megvárni, segíteni, támogatni, na meg picit ijesztgetni egymást. Egy ponton azért elbizonytalanodtam. Amikor az egyik kislány azt mondta, hogy “Ezt a szüleim sosem engednék.” De én tudtam, hogy nem csinálnak semmi veszélyeset, ott voltam, max. egy kisállattól ijedhettek volna meg, na meg a sár, ruhakiszakadás, elesés okozhatott volna problémát.
Amikor a gyerekek a sötétben szaladgáltak, sárosak lettek, közben nevetve támogatták egymást, valójában: önálló kockázatvállalást tanultak, határokat tapasztaltak, problémákat oldottak meg, és érzelmileg szabályozták magukat (félelem, izgalom, bátorság). Ez az élmény emlékezetes lesz számukra.
A teljes képhez hozzátartozik az is, hogy a buli nem jöhetett volna létre segítség nélkül. Itthon volt a férjem, az ovisokkal itt maradt egy anyuka, na meg a legkisebb gyermekünkhöz elhívtam a gyerekvigyázónkat. (A nagyszülők nem értek rá a buli idején.) Így tudott megvalósulni, hogy frissen főtt a tészta, mindhárom gyermekem és a nagyok barátainak igényei is ki lettek elégítve.
A kapcsolódás
Fárasztó volt? Igen. Drága volt? Nem igazán. Megérte? Egyértelműen igen! Erősödött a mi kapcsolatunk (azért voltak kihívások, konfliktusok a folyamat során), a gyerekeké.
A közös tervezés, készülés, egyeztetés és az apró kompromisszumok kapcsolati munka is volt. Nem csak buli, hanem egy együtt végigvitt projekt. Ilyenkor a gyerek azt éli meg, hogy: számít a véleménye, a szülő bízik benne, és hogy együtt lehet valamit létrehozni, ami értékes. Ezek a helyzetek biztonságos kötődési pillanatok: megerősítik, hogy „jó veled lenni, anya”, és hogy az otthon a kapcsolódás terepe, nem a korlátozásé.
Fantasztikus volt látni, hogy a gyermekeim boldogan és felszabadultan együtt vannak a barátaikkal, ezzel is támogatva az élménygyűjtő, játékalapú gyermekkort (szemben a képernyőalapú, élményblokkoló gyermekkorral). Ha te is az élményekre szavazol, tarts velem, mert a gyerekkor nem a díszletektől lesz varázslatos, hanem attól, amit együtt, a kapcsolatokban élünk meg.